#

042 Itt-ott

2005. June 28., 20:06, Dalma | 42, bike

Pesten voltam 3 napos tréningen. Aztán a Kona Találkozó - na, erről tudok írni…

Az 5. Kona Találkozó elég sok szempontból hihetetlen volt. Büszke vagyok, hogy felkértek a street verseny és a waterjump pontozására. Nagy élmény volt, tényleg! A srácok - főleg a streeten - nagyon kitettek magukért a déli hőségben. Akkora népszerűségnek örvendett a rendezvény, hogy a tavalyi 1 500 résztvevő idénre 2 450 (regisztrált) főre duzzadt. Mint minden évben és ahol csak tudnak, beújítanak Istiék, most még a katonaságot is kivonultatták a military style jegyében. Akár be is vonulhatott volna bárki - kíváncsi lennék, hogy megtette e vki.

A Hajdu családnak és a teljes Factor Staff-nak szeretném megköszönni, hogy ismét részt vehettem az eseményen!!!

Ráadásul megismerkedtem három leányzóval (Lilla, Csilla és Lola). Lányok, köszi azt a pár élményt, amit együtt élhettünk meg ;)

Jól lesültünk, mi is, akik nem sokat napozunk általában, most meg próbálom utólérni magam a munkahelyemen úgy, hogy szegény pasim összeszedett vmit, ami 39,5 fokos lázzal jár és ápolgatom.

Egy hozzászólás » “Itt-ott”

  1. Tasi says:

    Mielöbbi gyógyulást kívánok Zsolt!!!

Suppliers n Partners

Photos

Latest comments

  • napkin: Kemény vagy Dalma,csak így tovább! Nyomassad!
  • Clio: Hajrááá- hajráá Dalma!!! :) Szerintem legközelebb ne rakd ki egy-az-egyben a sponsori megkeresést, mert...
  • dalma: :)
  • vanczakp: grat hozzá:)
  • AleXXX: Remélem ez a kis infó irányt mutat egy két magyar “sponzornak”… ;. 1verseny!!!! Ennyi...

dalmaMag del.icio.us

Meta

Credits

dalmaMag © 2010
A képekkel és szövegekkel kapcsolatos minden jog a szerzőket illeti.
Előzetes írásos hozzájárulás nélkül mindenféle utánközlés és más jellegű felhasználás tilos.

This site runs on Wordpress engine, and the gallery on Zenphoto.
Photos in header by Katalin "Katie" Tóth, András "Bro" Szabó and Zsolt "Josh" Szabó.


jdg © 2010

#