#

091 Egyiptom

2005. September 20., 11:09, Dalma | 42

Piramisok

A szívem repes, hogy ilyen elképesztő mennyiségű élményben lehetett részem. Sajnálnám, ha nem láttam volna a Piramisokat, a Karnak Templomot, Luxorban a Királyok Völgyét és Hatsepsut halotti templomát, az Egyiptom Múzeumban a Piramisokból feltárt és megmaradt kincseket, papiruszokat és a Vörös Tengert a színesebbnél színesebb koralljaival és halaival.

Az emberek hihetetlen vidámak, na és rámenősek. Mindent el akarnak adni - ha a fotón melléd állnak is kér baksist. Néha már elegem is volt Egyiptom ezen arcából, de kellő idő birtokában még ehhez is hozzá lehet szokni.

Az első két nap kulturális műveltségünket növeltük 2db Mohamed nevű (minden 3. férfit vagy Mohamednek vagy Ahmednek hívnak) idegenvezető társaságában és Osama nevű buszsofőrünkkel (természetesen jót poénkodtak a nevén). Először nagyon túristának éreztem magam, ahogy megvettük a kis jegyeinket és megközelítettük a Piramisokat Kairóban. Aztán ráéreztem az egészre… Teljesen átéltem a kor szellemét, lélekben beleolvadtam az akkori korba. Megtudtam és a saját szememmel láttam, hogy a Piramisok nagyon nagyok. 200*200m alapterületűek, 126m magasak, 5-6Mt a súlya. Viszont nem lehet a kövéhez érni, mert a katonák elhessentenek onnan. Csodálatos képet alkot a 3 piramis, amik még 3-4000 évesen is viszonylag épen megmaradtak.

Voltunk egy parfümkészítő boltban és papirusz múzeumban is.

A legnagyobb élményt a luxori Királyok Völgye jelentette nekem. Nagyon megindítottak a sírkamrák falain lévő hieroglifák - jó lenne tudni olvasni őket.
Többezer évesen is még igen élénk színűek maradtak, mert a meleg, száraz levegő konzerválta őket. A völgyet úgy képzeljétek el, mint egy igazi völgyet, csak a sivatagban. Dombok kísérik, amik belsejében még több feltáratlan királyi sír található, sokszor gondolatbaejtő elhelyezkedésben. Ugyanis vannak olyan kamrák, amikhez meredek lépcsőn kell felmászni. Csak azt tudnám, hogy oda mégis, hogy vitték fel a szarkofágokat (~2*2*2m arany ládák stb…).

Itt vettünk alabástrom tárgyakat is, pld olyat amit váza kinézetben árultak. Mint kiderült, az alabástrom nem bírja a vizet, inkább feloldódik. Kicsit szomorú lecke volt, amikor itthon kilyukadt az ajándék váza :(

A forró luxori levegőben még megnéztük az éneklő szobrokat (sok-sok évvel ezelőtt, egy földrengés következtében felszínre törő gázok megfütyültették a szobor réseit) és a Karnak Templomot. Na ez volt a másik gyönyörűség 200ha területen. Filmekből már ismertem ezeket az oszlopokat, de ott lenni a tövükben egészen más volt. Érdekes rajzolatokkal találkoztunk itt is. Érdekessége még ennek a templomnak, hogy 3km hosszú kosfejű szfinxsor kötötte össze a luxori templommal. Ma ez már teljes hosszában nincs meg, egy pár felfedezhető még a faluban.

Konvojban (nehogy megtámadjanak a bandák) keresztülszáguldottunk a sivatagon egy kis szűk mikrobusszal a láblógás végcélunkhoz Hurghadába. Itt aztán minden idő kevés lett volna, órák hosszat élveztük a felszíni búvárkodást, láttunk polipot, hatalmas kagylókat és még egy rája párt is a korallok között. Ezeket sajna nem tudtuk megörökíteni, nem vettünk vizifényképgépet.

Ha a turizmus nem lenne Egyiptomnak, nem lenne ott semmi…
Már rég felismerték ennek jelentőségét az itteniek és rendesen meg is adják a módját az elkápráztatásnak. A sivatagban nem él meg semmilyen növény, csakis öntözéssel. A fűszőnyeg is 30cm vastag, hogy egy pár évig ne kelljen kicserélni. Még a pálmafákat is öntözik, hogy szépek legyenek. Az ételeik nagyon változatosak, rengeteg inycsiklandó dolgot találnak ki, valószínű kicsit európaisabban elkészítve, hogy otthon érezzük magunkat. A személyzet folyamatosan jópofizik a vendégekkel, de szórakoztató módon. Sokan közülük tudnak egy-két szót magyarul, de köszönni a legtöbb tud a mi nyelvünkön és mindig megörülnek, ha megtudják, hogy magyarok vagyunk. A “jófej” túristák pedig cserébe megtanítják ilyenekre: “Friderikusz-vizibusz”, “Hajrá Fradi!”, “Csűtészta!” :)

Én máris vágyom vissza a rosszullét ellenére is.

Comments are closed.

Suppliers n Partners

Photos

Latest comments

  • napkin: Kemény vagy Dalma,csak így tovább! Nyomassad!
  • Clio: Hajrááá- hajráá Dalma!!! :) Szerintem legközelebb ne rakd ki egy-az-egyben a sponsori megkeresést, mert...
  • dalma: :)
  • vanczakp: grat hozzá:)
  • AleXXX: Remélem ez a kis infó irányt mutat egy két magyar “sponzornak”… ;. 1verseny!!!! Ennyi...

dalmaMag del.icio.us

Meta

Credits

dalmaMag © 2010
A képekkel és szövegekkel kapcsolatos minden jog a szerzőket illeti.
Előzetes írásos hozzájárulás nélkül mindenféle utánközlés és más jellegű felhasználás tilos.

This site runs on Wordpress engine, and the gallery on Zenphoto.
Photos in header by Katalin "Katie" Tóth, András "Bro" Szabó and Zsolt "Josh" Szabó.


jdg © 2010

#